2014. július 23., szerda

5 - The Best Afternoon

- Komolyan? Egy kávézó? Ennél jobb ötletre nem futja? - nézett rám hitetlenkedve Myron mikor megérkeztünk az én 'meglepetés helyemre'.
- Ez a második kedvenc helyem. Az elsőtől meg eltiltottál. - néztem vádlón rá.
- Jó, gyere velem! - ragadta meg a csuklom, és a kocsim felé kezdett húzni. Beültetett az anyósülésbe, ő meg elfoglalta a vezetőülést.
- Kocsikulcs. - tartotta a kezét.
- Tudsz egyáltalán vezetni? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Kocsikulcs. - ismételte meg. Sóhajtottam, és elkezdtem a táskámba turkálni az említett tárgy után kutatva.
- Előre szólók, hogy úgy vezess, hogy nem áll szándékomban még meghalni, oké? - dobtam a tenyerébe a kulcsot. Válaszul csak horkantott, majd elindította az autót. Pár percen keresztül csend honolt körülöttünk, amit végül én törtem meg. - Hova megyünk?
- Meglepetés. - válaszolta. - És nem olyan gagyi meglepetés, mint például egy kávézó. - tette még hozzá, mire csak megforgattam a szemeim. Az út további részében senki nem mondott semmit. Mindketten az útra koncentráltunk. Az erdő felé tartottunk. Próbáltam kitalálni mi a végállomás, aztán leesett.
- A tóhoz viszel? - vigyorogtam, de ő nem válaszolt - A hallgatás néma beleegyezés! - örvendeztem. Pár percen belül csakugyan a tó mellett kötöttünk ki. Mindketten kiszálltunk a kocsiból. Ő közelebb ment a tóhoz, és megfogott egy kavicsot, feldobta, majd elkapta, miközben engem figyelt. - Na, mit csináljunk? - kérdeztem miközben nekitámaszkodtam a kocsinak.
- Te mit szoktál itt csinálni? - kérdezte, majd elhajította a követ a tó vize felé. A pici kődarabka még négyszer is pattant a víz felszínén, mire végül elsüllyedt.
- Te tudsz kacsázni? - derült fel az arcom.
- Mit gondolsz az előbbi cselekedetem után? - vonta fel a szemöldökét.
- Megtanítasz? - néztem rá bociszemekkel.
- Ne mondd, hogy annyira béna vagy hogy még kacsázni se tudsz? - nézett rám hitetlenkedve.
- Legyél már kedvesebb. - biggyesztettem le az ajkam.
- Nem akartam megingatni a lelki egyensúlyod, csak új nekem az ilyesfajta szerencsétlenség mint amilyet te produkálni szoktál. - én válaszul csak ráöltöttem a nyelvem. Újra elővette azt a csábos félmosolyát. - Na gyere, megmutatom, hogy kell.
Felkapott egy lapos kavicsot, majd beállt mögém. Egyik kezével a derekam fogta, a másikkal a kezembe rakta a követ, majd megragadta a kavicsot tartó kezem, és dobóállásba helyezte azt. Viszont még mielőtt elhajítottuk volna, hallottam, hogy kuncog. Kibontakoztam a fogásából, majd leültem az egyik tó partján lévő fatövébe.
- Utoljára bántottál meg Myron Hale! - böktem rá sértődötten.
- Jaj cica, ne legyél ilyen. - mosolygott rám.
- Hagyj! - mondtam, mire leguggolt elém.
- Miért sértődtél be édes? - nézett mélyen a szemembe, de nem válaszoltam - Ó, szóval magad se tudod. - vigyorodott el. - Hát jó, ha kitaláltad mi a bajod, én itt leszek! - állt fel, és újabb köveket gyűjtött amivel kacsázni tud. Pár percig csöndben figyeltem, majd mikor láttam, hogy annyira belemelegedett a dobálózásba, hogy elfelejtkezett a külvilágról, óvatosan felkeltem, és mögé settenkedtem.
- Bú! - ugrottam rá a hátára, mire elvesztette az egyensúlyát, és pofával beleesett a tóba, velem együtt. Majdnem megfulladtam, de nem a víztől, hanem a nevetéstől.
- Ó, szóval ez vicces volt? - nézett rám ördögien.
- Nagyon. - nevettem tovább.
- Akkor ezen szakadni fogsz! - mondta, majd felkapott, és eldobott a tó közepe felé mint egy zsákot. Felsikítottam, majd elsüllyedtem a vízben. Elég mély volt már ott a víz, nem ért le a lábam, viszont tudtam úszni, szóval nem estem kétségbe. Mikor felúsztam a víz tetejére, vettem észre, hogy Myron majd meghal a röhögéstől.
- Na EZ volt vicces! - röhögött.
- Ha-ha. - mondtam unottan majd odaúsztam hozzá. - Nem vagy vicces. - csóváltam a fejem.
- Azt mondod? - vonta fel az egyik szemöldökét, és elővette újra azt az ellenállhatatlan féloldalas mosolyát.
- Azt. - fontam össze magam előtt a kezeim mire felkacagott.
- Na gyere cica, lilul a szád. - rángatott a csuklómnál fogva a partra. Csalódottan követtem, mivel szívesen hülyéskedtem volna vele még a vízben.
- Anyám meg fog ölni. - nevettem fel, mikor észrevettem, hogy a cipőm egyik fele eltűnt.
- Mert? - nézett rám Myron, miközben beszállt az autóba.
- Eltűnt a cipőjének a párja. - szálltam be mellé.
- Gratulálok! - indította el a kocsit. - Na, akkor gondolom most már haza.
- Hát, át kéne öltöznöm... - néztem végig magamon.
- Akkor majd megyek korrepetálásra. - mondta.
- Oké, ötkor akkor megint, jó? - néztem rá. Csak egy aprót bólintott. Az út további részében nem beszéltünk már.

- Megérkeztünk. - jelentette be, és kiszállt a kocsiból, egy kisebb fáziskéséssel én is követtem a példáját.
- Kocsikulcs - tartottam most én a markom mosolyogva.
- Tessék! - dobta oda, és kis híján sikerült is elkapnom. - Istenem. - temette röhögve az arcát a kezébe.
- Nem nevet! Együtt érez! - szóltam rá és felvettem a kulcsot.
- Viszlát Lucy Miller. - intett azzal a szexi mosolyával, mire én azt hiszem elpirultam egy kicsit.
- Szia Myron. - köszöntem el, majd begaloppoztam a házba. Vigyorogva konstatáltam, hogy ez volt az egyik legjobb délutánom.

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Nézzetek be hozzám ide: http://haamesekvaloravalnak.blogspot.hu/ Ugyanis van itt számotokra valamim!!

    VálaszTörlés