2 - He think this is dangerous

- Biztos nincs kedved sehova menni? - kérdezte Ashley mikor a házuk elé értünk.

- Biztos - mosolyogtam rá.

- Te tudod. Holnap találkozunk - intett, majd kiszállt a kocsiból. Megvártam míg becsukta maga mögött az ajtót és csak azután indultam tovább.

Miután hazaértem felmentem a szobámba, levettem a polcról az épp most olvasott könyvem, a hónom alá véve szálltam be a kocsiba ismét, majd elindultam a kedvenc helyemre. Nincs nagyon messze, de szeretek vezetni. Meg amúgy is, van mikor annyira belefelejtkezek egy-egy könyvbe, hogy rám esteledik, és olyankor már nem jó egyedül sétálgatni. Pláne ott ahova megyek.

Az egyik kísérteties dolog a városban, hogy egy erdő veszi körül. Tudjátok mi történik a hasonló városokban a horrorfilmekben? Igen, vagy szörny, vagy elmebeteg gyilkos rohangászik fel s alá embereket kínoz/öl/csonkít. És a mi utcánk már konkrétan benne van az erdőben. Pár házon kívül nincs semmi. És azok többségében sem lakik senki. Még rendes út sincs. Csak földút.

Tíz percnyi út után megálltam. Bent voltam az erdő sűrűében. Kiszálltam a kocsiból a könyvemet kezemben szorítva leültem a motorháztetőre. Mosolyogva néztem az előttem lévő kis tavacskára. Imádtam ezt a helyet. Régen kijöttünk ide a szüleimmel sétálni, vagy esetleg a tóba fürödni. Felsóhajtottam ahogy a rohanó időre gondoltam. Régen mindig annyi idős akartam lenni, mint amennyi most vagyok. Most pedig újra kicsi akarok lenni. Hát igen, mindenki olyanra vágyik amivel nem rendelkezik. Miután befejeztem a tájban és az emlékekben való gyönyörködést kinyitottam a könyvem és izgatottan folytattam olvasását.

- Hát te? - szólt valaki mögülem mire ijedtembe majdnem leszédültem a kocsiról. Gyorsan a hangforrását keresve hátrafordultam majd megláttam Myron-t.

- Úristen, a szívbajt hoztad rám - tettem a mellkasomra a kezem, majd becsukva magam mellé tettem a könyvet.

- Nem félsz egyedül itt? - támaszkodott neki a hátsó ajtónak.

- Nem. Sokszor szoktam kijönni ide - válaszoltam magabiztosan mire féloldalasan elmosolyodott ami valljuk be, nagyon dögös volt.

- Szóval csak úgy kiülsz az erdő közepébe olvasni?

- Valahogy úgy - bólintottam.

- Nem lenne egyszerűbb a szobádban olvasnod? - vonta fel még mindig mosolyogva a szemöldökét.

- Az úgy kevésbé izgalmas nem gondolod? - mosolyodtam el én is.

- Ez meg életveszélyesebb nem gondolod? - most már komoly volt.

- Mert tudsz valamit amitől tartanom kéne? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Kerüld el az erdőt - mondta és elindult az erdő mélye felé.

- Mert? - kérdeztem tőle egy kicsit idegesen, de válaszra se méltatott, még csak rám se pillantott. Tuskó. Mivel nem akartam behódolni az akaratának ezért ott maradtam olvasni.

Hatalmas űrrel a szívemben csuktam be a könyvet miután az utolsó oldalt is elolvastam. Utálom ezt az érzést. De hát valamit valamiért.

Már teljesen besötétedett. Nem értem hogy tudok ennyire belefelejtkezni az olvasásba. Felnéztem az égre. Telihold volt. Csupa csillagos ég. Gyönyörű. Bambulásom farkasvonítás szakította meg. Kirázott a hideg, majd gyorsan leugrottam a motorháztetőről, és beszálltam az autóba, és haza indultam.

- Hol voltál? - hallottam meg anyu hangját a konyhából mikor beléptem a házba.

- Honnan tudod, hogy én jöttem haza? - indultam el a konyhába.

- Mert ki más lenne? - kérdezte.

- Ki tudja. Bárki. Akár egy betörő is lehetnék - léptem anya mellé.

- És honnan lenne a betörőnek kulcsa? - fordult felém csípőre tett kézzel.

- Elhagytam, megtalálta, felhasználta.

- És honnan tudta volna, hogy a mi házunkhoz való? 

- Ömmm - gondolkodtam el. „Ez egy látnok betörő!”

- Jó lányom, látszik, hogy késő van már - intett le.

 -Mert mennyi az idő?

- Háromnegyed tizenkettő. Megyek lefekszek. Jó éjt - adott a homlokomra egy puszit majd elhagyta a helyiséget. - Ne maradj fent sokáig! - kiabált még vissza.

- Oké - válaszoltam majd elindultam a fürdő felé, gyorsan lezuhanyoztam, majd bezuhantam az ágyamba. Szerintem egy perc se kellett, hogy aludjak.

Másnap reggel korán értünk be a suliba Ashley-vel, így kimentünk az udvarra és elmélyült társalgást folytattunk a semmiről, mikor Myron odalépett hozzánk.

- Nem mentél haza - mondta számon kérőn.

- Miről van szó? - nézett Ashley a fiúra aki úgy tett mintha meg se hallotta volna.

- Szeretek ott olvasni. Mi problémád akad ezzel? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Mondtam, hogy ne maradj ott, de még sötétedés után is ott ültél. 

- Várjunk csak! - tettem magam elé a kezeim. - Honnan tudod, hogy én meddig voltam az erdőbe? Figyeltél?

- Ne szállj el magadtól, annyira nem nyújtasz felemelő látványt. De egyet mondok. Ne menj az erdőbe. - hangsúlyozta az utóbbi mondatot. - Ha mégis, én figyelmeztettelek - fejezte be a monológját azzal elsétált.

- Au - bambultam még mindig az a helyet ahol azelőtt Myron állt.

- Miről maradt le a legjobb barátnőd, akivel elméletileg mindent megosztasz?- nézett rám Ashley érdeklődve.

- Hát... Tegnap kimentem az erdőbe olvasni, és találkoztam Myron-nal. És mondta, hogy menjek haza, de...

- De csak azért se és még éjfélkor is ott ültél - fejezte be Ashley.

- Dehogy! - mondtam felháborodva, mire Ashley egy amolyan ne-szórakozz-ismerlek-és-tudom-hogy-hazudsz tekintettel nézett rám. - Csak fél tizenkettőig.

- Lucy! Megbeszéltük, hogy nem mész ki oda egyedül! - mondta mérgesen.

- De olyan jó ott! - biggyesztettem le a szám.

- Te nagyra nőtt óvodás - forgatta Ashley a szemeit, mire felkacagtam.

- Na, menjünk órára.